Bebizonyították: mást akar a férfi és mást a nő

A két nem között akadnak különbségek

hirdetés

Az urak elsősorban a külsőt díjazzák a másik nemben, míg a hölgyek a társadalmi státuszt tartják igazán fontosnak.

Most először sikerült vizsgálatokkal bizonyítni, hogy a férfiak és a nők valóban mást keresnek egy kapcsolatban. A Journal of Personality and Social Psychology című lapban közölt tanulmány ellentmond annak a ténynek, melyet a szakemberek az utóbbi időben oly népszerűvé vált rapid-randik alapján szűrtek le, nevezetesen, hogy mind a nők, mind a férfiak elsősorban a külső alapján választanak maguknak párt. Norman Li, a Szingapúri Egyetem pszichológusa és Oliver Sng, az Arizona Állami Egyetem doktorandusza munkatársaikkal több kísérletet is elvégeztek az online beszélgetés és a rapid-randik módszerét alkalmazva, melyekbe tudatosan bevontak olyanokat is, akik kevésbé vonzó külsővel és kevésbé magas társadalmi státusszal voltak megáldva.

parvalasztas2

Az ellenkező neműekkel való társalgást követően a férfiak jellemzően kevesebb érdeklődést mutattak a külsőre nem túl vonzó hölgyek iránt, míg a nők érdeklődését a társadalmilag nem túl jól elhelyezkedő férfiak keltették fel kevésbé. Li szerint mindez azért érdekes, mert rámutat arra, hogy a nemek elsősorban abban különböznek a társkeresésük során, hogy milyen típust akarnak mindenképp elkerülni, nem feltétlenül abban, hogy milyen típust keresnek.

A mai modern társkeresési formák nem mindig adnak elég lehetőséget arra, hogy egy egyén pontosan kifejezze azt, milyen az ideális partner a számára, ám a mostani kutatás kicsit közelebb viszi a szakembereket a megoldáshoz, és segít megszűntetni azt a politikailag ugyan korrekt, de korántsem helytálló nézetet, miszerint a mai modern világban a férfiak és a nők ugyanolyan szempontok alapján választanak társat maguknak.

oszd meg

Értékelés:
(0 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 2657 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!