Sokba fog kerülni az orális szex a repülőn

Egyenként negyed millió forintos pénzbüntetéssel megúszhatják az esetet.

Bármi történik fent egy repülőgépen a levegőben, az fent is marad.

Így lesz ez valószínűleg a Detroitból indult járaton történt ügy esetében is, amikor az addig egymásnak teljesen ismeretlen, egymás mellett ülő férfi és egy nő szexuális aktusba kerültek.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, egy 48 éves nőt és egy 28 éves férfit tartóztattak le vasárnap, mert a repülőn a nő orálisan kényeztette a mellette ülő férfi utast.

oral a repulon 2Az ügyet ismerő források szerint a pár tagjai nem vállalták, hogy bírósági eljárás legyen az esetből, inkább kérték az előre láthatóan egyenként 800 dolláros pénzbüntetés. Ez valamivel több, mint 200.000 magyar forint.

Az amerikai ügyészség azt állította, hogy nem kapott értesítést az FBI-tól arról, hogy bármilyen vádat emelnének az ügyben. 

Peter Henning, egykori szövetségi ügyész azt nyilatkozta, hogy a párocskának valószínűleg nem kell büntetőeljárással szembenéznie. 

Nagyon nehéz megállapítani, hogy ez a szövetségi törvények szerint bűncselekmény-e, mert nem veszélyeztette a légitársaság vagy más utasok biztonságát.

- mondta Henning, a Wayne-i Állami Egyetem professzora. 

Ez minden bizonnyal gusztustalan lehetett a többi utas számára, de nem zavarja a repülőgép működését - és ez tipikusan csak repülőgépen elkövetett szabálysértési bírságot foglal magában - A nyilvánossággal való szembenézés valószínűleg a legnagyobb büntetés, amit kaphatnak.

Detroit korábbi FBI vezérigazgatója, Andy Arena elmondta, hogy ez az első hasonló eset az ő számára is.

Aréna állítása szerint, a büntetési tételek mértéke attól függ majd, hogy kik ültek a pár körül, akik láthatták az orális szexet, és milyen mértékben lehetett az zavaró, ha bármennyire is zavaró volt egyáltalán.

A Delta Air LInes nem akart nyilatkozni az ügyben.

Mi meg szurkolunk neki. Orális szexet minden férfinak!

Forrás: freep.com

oszd meg

Értékelés:
(0 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 21869 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!